Indula...

Mint sokakat, engem is gyakran elönt a vágy...

a vágy, hogy maradandót alkossak. Legalábbis maradandóbbat, mint az ebéd, amit a fiúk vagy 2 perc alatt elpusztítanak, és nekem maradnak a romok, és legfeljebb az az 1-2 óra, amit jóllakottan szuszogva a szobájukban töltenek; vagy megmarad az egész, mert "Miértnemrántotthúspüréve?" és "Ezfújbüdös,fújkakis,fújpisis!"

Ha valami olyat tudok csinálni, amit aztán nézegethetek egy-két hónapig, vagy akár évekig, mint a "büdös kölköket", az egy időre feltölt energiával, életkedvvel, lendülettel. A "büdöskölkökkel" az a baj, hogy nem csak feltöltenek, de le is szívnak, így a puszta létük sajnos nem elégíti ki alkotási vágyamat.

Valószínűleg azzal sem vagyok egyedül, hogy akkor támad a legdurvább ötletrohamom, amikor nagyon mással kellene foglalkoznom. Így voltam ezzel az elmúlt hetekben is. Tanulás helyett bújtam a netet, hogy ötleteke gyűjtsek, és egész szobaberendezések és játékok armadája sorakozott elkészítve a képzeletem útvesztőin végeláthatatlan sorokban.

Most, hogy többet már nem kell tanulnom, remélem lesz időm e sorok materializálására és felsorakoztatására itt, ahol el nem enyészhetnek.

És hogy miért NemPatóPál?

Nem azért, mert szeretnék beállni a mai rohanó világ élére, mert semmire nem érek rá, hanem mert "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!" Szeretnék minden nap tenni valamit azért, hogy házunk tája épüljön és szépüljön, és szeretném, ha igazi gyerekparadicsom lenne, hiszen az 10 év múlva már nem igazán lesz aktuális...